2011. november 12., szombat

Paleolit napi menü...21. nap

Idegen konyhában 3 nő!:-) Meglátogattuk a barátnőm lányát, aki nemrég új házba költözött a kis családjával. Pici baba, új konyha, új háztartás...szülés utáni súlyfelesleg. Lelkes olvasója lett az írásaimnak és kérte, hogy főzzünk együtt paleót. Úgy döntött, hogy átáll. Az étkezőasztalán már ott állt a "nasi doboz" benne sajtos mufinnal. (Milyen jó, hogy nem egy füzetbe írtam a történetem! ) Szeretek segíteni, szeretek adni. Persze az is leírhatatlan öröm, hogy a megosztásaim hatására csatlakoznak hozzám.
A receptek közül Ő választott. Előző nap beszerezte a hozzávalókat. Az első pontban jelesre vizsgázott, kiváló alapanyagokat vásárolt. Gyönyörű  tágas konyhája van, ideje, hogy elkezdődjön benne az élet.
 3-an álltunk neki az ebéd elkészítésének. A barátnőm a zöldségeket pucolta, én a húsok előkészítésével foglalkoztam, kis barátnőm pedig a kezünk alá adta a dolgokat. Pontosabban adta volna, ha lett volna:-)
Gyorsan kiderültek a konyha hiányosságai, azt is le kellett volna diktálnom a hozzávalók rovatban: szeletelő kés,  vágódeszka, kézi habverő, húskloffoló,tálalókanál...inéttől a humoré és a nevetésé volt a főszerep.
Viszont tanultam is, lehet muffint sütni sütőforma nélkül, elég, ha van a papír. Soha nem jutott volna eszembe és hasznos lehet, pl. ha nagyobb mennyiséget sütünk.

Szeretnék beszámolni arról, hogy megvolt az első "hisztis" napom.
 1 óra körül kezdtük az ebédfőzést és bepánikoltam, hogy fogom kibírni míg elkészül. Szereztem a barátnőmnek pár kellemetlen percet. :-)
A régi mintájú diétáim idején minden nap hisztis volt. A gyerekeim gyakran néztek az égre sóhajtozva: - anya megint fogyókúrázik!

Nagyon egyszerűek és gyorsan készülnek az ételeim. Bátran nekiállhatnak a kezdő háziasszonyok, kismamák. Ma azért más a konyhai foglalatosság, mint az volt nagyanyáink idejében. Lerövidült a főzésre szánt idő. Részben, mert új eszközeink vannak, amik meggyorsítják, részben, mert másfele is kell rohannunk.

Pénteki menü


reggeli: - 1 banán
ebéd: - göngyölt csirkemell, friss paradicsommal, csokis meggyes muffin (recept a gyűjteményben)
vacsora: - 1 pohár paradicsomlé

Göngyölt csirkemell


Hozzávalók:
12 szelet csirkemell
12 szelet szalonna (kb. 1/2 cm x 3 cm)
+ annyi szelet, amennyivel kibéleljük a jénai alját
12 darabka sajt (mérete, mint a szalonnáé)
1 kg sárgarépa
2 fej hagyma
6 db tojás
15 dkg sajt
Elkészítése:
A jénai tál alját kibélelem vékonyra szelt szalonnával. A húsokat kicsit kikloffolom (kloffoltam volna, ha lett volna kloffoló, de a csirkemell e nélkül is jó lett), a közepére teszem a szalonnát, a sajtot és felgöngyölöm. Szorosan egymás mellé behelyezem a tálba, rárakom a vastagra karikázott sárgarépát és a hagymát. Fedővel teszem a sütőbe és puhára párolom. Összekeverem a tojásokat reszelt sajttal és csipet sóval.
Leveszem a tálról a fedelét és ráöntöm a tetejére. Visszateszem a sütőbe és pirosra sütöm.

2011. november 11., péntek

Paleolit napi menü...20. nap

Izgalmas napnak nézek elébe. Maga a dátum is az: 2011.11.11. Globális, világméretű meditációkra, kapcsolódásokra kerül sor. Ezekben a napokban az emberek a világ minden táján meditálni fognak, emelve a saját egyéni rezgés szintjüket, a lehetséges legmagasabb szintre és a szívükből kivetítik azt a világot, ahol élni szeretnénk.
Elutazom a barátaimhoz, felemelő nap lesz! 


Csütörtöki menü


reggeli: - sült tök
ebéd: - rakott zöldség
vacsora: - kolbász, uborka
Rakott zöldség




Hozzávalók:
1/2 kg sárgarépa
1/2 kg cukkini
2 fej hagyma
4 tojás
10 dkg reszelt sajt
Elkészítése:
Beáztatott pataki tálba rakom a zöldség rétegeket. Először a sárgarépát, aztán a cukkinit, aztán újra a sárgarépát és a hagymát. Picit sózom és fedővel a sütőbe teszem, puhára párolom. Összekeverem a tojásokat  a tetejére öntöm és pirosra sütöm.

Paleolit napi menü...19. nap

Ép testben ép lélek -tartja a mondás. Vajon foglalkozunk eleget e harmónia szinten tartásával? Szakítunk időt magunkra? Ilyen kérdések sora merül fel bennem. Felgyorsult, rohanó világban élünk. Rajtunk múlik, hogy "bedarál" bennünket is, vagy megteremtjük benne a békét.
Sokféle út létezik, én a kelet bölcseleteiben találtam meg a magam eszközeit, vagy fogalmazhatom úgyis, hogy mankóit.
Írtam már a testedzésekről a fizikai test tornájáról, most egy pár mondat a lélek tornájáról, a meditációról.





meditáció rendszerint olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A cél a lelki béke, megnyugvás keresése. Ilyenkor sikerül a környezetből kikapcsolódni. A meditáció jelenlét. Megszűnik minden, az Itt és Most van. Sokan úgy vélik, a meditáció valami egzotikus dolog, amely kizárólag a keletről érkező vallásokhoz kapcsolható.  Amikor valaki meditál, mindössze annyit tesz, hogy az elméjét egy bizonyos dologra összpontosítja. A meditáció se nem misztikus, se nem másvilági, se nem nehezen elsajátítható. Nem csak egy bizonyos „elit” élhet vele. A meditáció nagyon is kézzelfogható, praktikus, és mindenki számára elérhető módszer. Ha semmilyen spirituális gyakorlatot nem folytatunk, és nem hiszünk semmiféle istenben vagy felsőbb hatalomban, a meditáció gyakorlatával akkor is boldogabb életet teremthetünk magunknak.

A meditációt évezredek óta, több kultúrában alkalmazzák, mivel számtalan előnye van. Mind a testünkre, mind az elménkre, mind az érzelmeinkre hatást gyakorol. A rendszeres meditáció eredményeképpen
  • egészségesebbek leszünk, mert amikor a légzésünkre figyelünk, csökken a vérnyomásunk, lelassul a szívverésünk, nyugodtabbá válunk;
  • élesedik az elménk, amely hatékonyabbá teszi a kommunikációnkat mind a munkahelyünkön, mind a társunk, a barátaink, a családunk körében;
  • könnyebben tudunk koncentrálni, ezért kevésbé érezzük magunkat leterheltnek;
  • tudatosítjuk az érzelmeinket, ezért ritkábban fordul elő, hogy túlreagáljuk a dolgokat;
  • hamarabb megtaláljuk a megoldást életünk azon területein, ahol úgy érezzük, elakadtunk;
  • közelebb kerülünk önmagunk, a körülöttünk lévő emberek, az életünk, az életfeladatunk megértéséhez. 
Minden olyan tevékenységünk, amit szívből örömmel végzünk, az is egy meditáció. Nekem például mostanság a főzés és blog írás:-)

Szerdai menü

reggeli: - mandarin
ebéd - szalonnába göngyölt sütőtök, fekete retek saláta 
vacsora: - sült tök


Szalonnába göngyölt sütőtök


Hozzávalók:
6 szelet sütőtök
6 vékonyra szelt szalonna
Elkészítése:
Feldarabolom a tököt és lehéjazom, begöngyölöm szalonnával és előmelegített sütőben pirosra sütöm.
1 egész tököt daraboltam fel, a többi szeletet simán megsütöttem. Meg kell jegyeznem, hogy igazán az almás cékla saláta illett volna hozzá. Bizarra sikeredett az édes, a sós és a csípős:-)





2011. november 9., szerda

Paleolit napi menü...18. nap

Van úgy, hogy az ébredésnél egy dal szól a fejemben. Ennek mindig örülök, mert egy jel, annak a jele, hogy ma is jó napom van.
A mai dalom az Eddától az  Álmodtam egy világot magamnak .
Igen üdítő és bizsergő érzés az elmúlt évek tunyasága után. Könnyebbnek érzem testem-lelkem, ez nem egy álomkép, hanem a valóság... Egészség, harmónia, béke, boldogság, bőség, szeretet. A paleo váltás visszahozta az én álmom:-)

A Hoxa fórumon olvastam egy kedves "sorstárs" írását, hogy Ő is évekig 1/2 citromlével kezdte a napját, de amióta paleózik nincs szüksége rá. Érdekes gondolatot indított el bennem. Azt tapasztalom, hogy szépen lassan beindult a természetes önszabályozás, amit sajnos gyerekkorunkban kineveltek belőlünk.

Keddi menü


reggeli: - alma, meggyes muffin
ebéd:  - gomba pörkölt karfiol pürével, céklasalátával
vacsora: - gombás muffin céklasalátával

Gomba pörkölt


Hozzávalók:
1/2 kg gomba
1 fej hagyma
2 db paprika
1 ek kacsazsír
1 csokor petrezselyem
só, őrölt paprika
Elkészítése:
A hagymát felkockázva a zsíron megdinsztelem, megszóróm az őrölt paprikával, hozzáadom a felszeletelt gombát és a friss paprikát ( még mindig van egy kevés a kertből). Megsózom és egy kevés vizet öntök alá és sűrűre főzöm. Hozzáadom az apróra vágott petrezselymet.
A karfiol püré a tegnapi maradék.

Céklasaláta

Hozzávalók:
1 kis db cékla
2 db alma
1/2 citrolé
csipet só
Elkészítése:
A céklát meghámozom és lereszelem, az almát meghámozom, kivágom a magházát és apró kockákra szelem. Összekeverem a céklával, picit sózom és ráöntöm a citromlevet.

Gombás muffin



Hozzávalók:
A délről maradt gombapörkölt, kb. 3 ek
4 db tojás
6 púpozott ek zabliszt
2 ek zabpehely
1 ek olívaolaj
1 sütőpor.
Elkészítése:
Összekeverem a hozzávalókat és papírral kibélelt muffin formában megsütöm.



Paleolit táplálkozás, életmódváltás: Paleolit napi menü...18. nap

Paleolit táplálkozás, életmódváltás: Paleolit napi menü...18. nap

2011. november 8., kedd

Paleolit napi menü...17. nap

Napról napra jobban tetszik ez a paleózás nekem: -)  Örököltem a nagy fiamtól egy fényképezőgépet. Elégedetlenek voltak a gyerekeim a telefonos fotóimmal...most tanulhatom a fotózást. Na nem panaszképpen mondom, teszik ez a sok új felfedezés. Amire lefogyok, addigra gyarapodok jócskán tudással.


Kaptam a barátnőm kertjéből céklát. Ma is csinálok céklasalátát.


A cékla kiváló vérképző, és jól szabályozza a máj anyagcsere folyamatait. Egyes vizsgálatok szerint megakadályozza a daganatos sejtek szaporodását is.
Számos vizsgálat bebizonyította, hogy a céklalé segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért bizonyos helyeken kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység esetén. A cékla, A, B1, B2 és C- vitamint tartalmaz, ásványi anyagok közül pedig folsavat, foszfort, ként, nátriumot, káliumot valamint magnéziumot. Jelentős szerepe van a méregtelenítésben, és egyensúlyban tartja a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulhat. A céklában található cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek, és várandós anyák is bátran fogyaszthatják.
A népi gyógyászat javasolja a céklalé fogyasztását menstruációs zavarok esetén is.
A szervezet a zöldségek közül a céklából tudja kinyerni a legtöbb vasat.





Hétfői menü


reggeli: - alma, meggyes muffin
ebéd: - szalonnával, hagymával sült csirkemáj, karfiol pürével
vacsora: ebédről maradt máj, fekete retek salátával

Csirkemáj karfiol pürével


Hozzávalók:
25 dkg csirkemáj
5 dkg szalonna felkockázva
1 fej hagyma karikákra vágva
1/2 kg karfiol
só, bors
Elkészítése:
Elősütöm a szalonnát, egy időben ráteszem a májat és a hagymát. Fedő alatt kezdem el sütni, amikor megfordítom már fedő nélkül. Néha a hagyma miatt meg kell kevergetni. Csak tálalás előtt sózom és borsozom.
A karfiolt rózsáira szedem és sós vízben puhára főzöm. Leöntöm róla a vizet és beletöröm abba a zsírba, amiben a máj sült. Jól átkeverem. 

Fekete retek saláta


recept a gyűjteményben

Népi mondás szerint a fekete retek reggel méreg, délben étek, este orvosság.

2011. november 7., hétfő

Paleolit napi menü...16. nap

Hetente hétfőn mérem a súlyom. Újabb másfél kg-tól szabadultam meg. 3 hét alatt lement 4 kg. A vérnyomásom és a vércukrom normalizálódott. Azt nem tudom, hogy van összefüggésben, de tény, hogy az ízérzékelésem és a szaglásom fokozódott, finomult.
Lényegesen kevesebb fűszert használok. Új ízeket fedezek fel a zöldségekben, gyümölcsökben és a húsokban is.
Erős méregtelenítési folyamat  zajlott le bennem. Pl a lábam olyan bűzt árasztott, hogy magam is rosszul voltam tőle. :-)
Jut eszembe a lábápolás! Rendkívül frissítő és szagtalanító a szódabikarbonátos lábfürdő. Ebben az időszakban gyakran alkalmaztam.
A szódabikarbóna fogfehérítésre is kiválóan alkalmas, hetente egyszer a bevizezett fogkefénkre szórjuk és jól dörzsöljük át a fogainkat.
A háztartásban is gyakran használom tisztításra, szagtalanításra, kiváltva a kemikáliákat.

Vasárnapi menü


reggeli: - banán
ebéd: - brokkoli krém tükörtojással, sajtos muffin
vacsora: alma, meggyes muffin

Brokkoli krém tükörtojással



A tegnapról maradt brokkoli krémleves annyira besűrűsödött, hogy krém lett belőle, tükörtojást sütöttem hozzá. Recept a "receptek" oldalon

Sajtos muffin


Recept a gyűjteményben

Csokis-meggyes muffin


Hozzávalók:
4 db tojás
6 púpozott ek zabliszt
2 ek zabpehely
2 ek méz
1 ek kakaó
2 ek olívaolaj
meggy (mindegyikbe 3 db)
1 sütőpor
Elkészítése:
A tojásokat kikeverem és hozzákeverem a többi alapanyagot.

2011. november 6., vasárnap

Paleolit napi menü...15. nap

Évek óta úgy kezdem a napom, hogy megiszom 1/2 citrom levét 1 dl vízbe keverve. Erről is megoszlanak a vélemények, nekem a részemmé vált és jólesik. 
A citrom tulajdonságai közül messze kiemelkedik magas C-vitamin tartalma (52 mg C-vitamin található 100 gramm citromban). Ez a rendkívül értékes vitamin természetes formában van jelen benne, s egyéb hasznos összetevők kísérik (P-vitamin, szerves savak, szelén, rostok, stb.), ebből kifolyólag a citrom mind rövid, mind pedig hosszú távon remek hatást gyakorol a táplálkozási egyensúly fenntartására. 


Sokat használom külsőleg a szépségápolásban.


A törékeny, lakktól elszíneződött köröm erős és egészséges lesz, ha naponta átdörzsöljük egy félbevágott citrommal.
Eltünteti a kéz különböző elszíneződéseit, én például a pénteki cékla pucolástól pirosra festett kezemet is ezzel tisztítottam.
Zsíros, tág pórusú bőrre: 1 tojásfehérjét kikeverünk 1/2 citrom levével, alapos tisztítás után felvisszük az arcbőrre, 15-20 perc után lemossuk.
Kiszáradt, hámló bőrre: 1 ek túró, 1 ek méz, 1 ek citromlé összekeverve az előbbiek szerint alkalmazva.


Szombati menü


reggeli:   - 2 dl paradicsomlé
ebéd:      - brokkoli krémleves, disznósajt savanyúkáposzta salátával
vacsora: - sült tök


Brokkoli krémleves


Hozzávalók:
1 kg brokkoli
1 kis zeller
1 hagyma
1 ek kacsazsír
dió
só, bors, szerecsendió
Elkészítése:
A brokkolit szétvágom, a zellert kockára, a hagymát negyedelem és felöntöm annyi vízzel, hogy ellepje. Puhára főzöm és botmixerrel összeturmixolom, beleteszem a fűszereket, a kacsazsírt és visszateszem a tűzre, összeforralom és tálalom. A tetejére durvára vágott diót szórok.

Disznósajt savanyúkáposzta salátával


A saláta megtalálható a "receptek" oldalon

Sült tök




Mit lehet tenni egy ilyen gyönyörű reggelen?






Irány a TERMÉSZET !